1. Ma este 6 órától vecsernyét végzünk.
  2. A héten pénteken és szombaton végzünk reggel 8 órától Szent Liturgiát. Szombaton, mivel az év első halottak szombatja, a Szent Liturgia után halotti megemlékezéseket, HRAMOTÁ-t végzünk. Aki szeretne a saját elhunyt hozzátartozójáért megemlékezést végeztetni, az adja le a hramotás papírt. Hátulra a polcra tettem ki adatlapokat. A megemlékezések díja ebben az évben is 1.000 Ft.
  3. Szerda este 5 órától a szokásos imaórát végezzük. Utána, este 6 órától Szent Liturgiát végzünk.
  4. Mához egy hétre, vasárnap a szertartásokat a szokott rend szerint fogjuk végezni: 8-tól Pécelen végzünk Szent Liturgiát. ½ 10-től Rákoscsabán utrenyét, majd ½ 11-től Szent Liturgiát végzünk.
  5. Korábban már több alkalommal hirdettem, most ismét hirdetem: Tavaly ősszel Ferenc pápa meghirdette a katolikus egyház szinódusára való fölkészülést. Ez a katolikus egyház világméretű tanácskozását jelenti. 14 éves kortól, bárki bekapcsolódhat ebbe a megbeszélésbe. Mindenki egyénileg, önként jelentkezhet a csoportokba. Jó lenne, ha minél többen vállalkoznának erre a mi közösségünkből is! Sokféle csoportot hozott létre erre a célra az egyházmegye. A hirdetőtáblára kitettem a csoportvezetők neveit és elérhetőségeit.

Bővebben: https://hd.gorogkatolikus.hu/A-szinodusi-ut-meghirdetese-a-Hajdudorogi-Foegyhazmegyeben-2021-oktober-17

 Vatamány Sándor parókus

 

 

SZINÓDUS

A csoportok és vezetői:

Diákok (14+)

Kalász Nándor                                     Elérhetőség: kalasznandi@gmail.com

 

Fiatal felnőttek

Galambosné Dudás Zsófia                  Elérhetőség: dudas.zsofia@gmail.com

 

Karitász önkéntesek

Berecz Ágnes                                      Elérhetőség: berecz.fekete@gmail.com

Wáczek Tímea                                    Elérhetőség: twaczek@gmail.com

 

Házasok

Tóth Péter és Tóthné Kukó Ágnes      Elérhetőség: k.agnese@gmail.com

 

Elváltak

Demeter Ágnes                                    Elérhetőség: agnusdem728@gmail.com

 

Egyedülállók (nőtlenek, özvegyek)

Fúró József                                          Elérhetőség: jozsef.furo@iesmail.com

 

Idősek

Gaálné Dr. Csoba Alice                      Elérhetőség: csobaalice@gmail.com

 

Pedagógusok

Vénusz Edina                                      Elérhetőség: evadaszi@yahoo.de

 

Orvosok, egészségügyi dolgozók

Gorzó Rita                                           Elérhetőség: gorzo.rita@gmail.com

 

Szociális dolgozók

Mezősi Zsolt                                        Elérhetőség: mezoesizs@gmail.com

 

Cigányság

Dr. Lakatos Péter atya                         Elérhetőség: lakatospeter82@gmail.com