Szír Szent Efrém fohásza

Életem Ura és Uralkodója, ne engedd hozzám a jóravaló restség, könnyelműség, pénzvágyás megszólás szellemét!

Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét!

Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet, és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökön örökké.

Amen.

(Szír Szent Efrém 306-373)



Papp Szabolcs atya gondolatai az imához

A 40 napos Nagyböjt során gyakran imádkozhatjuk Szent Efrém imáját. Azonban az első strófa magyar fordítása nem adja vissza az ima eredeti jelentését. A görög nyelv hihetetlen módon tömörít, sok esetben nem is lehet egyetlen szóval visszaadni egy-egy kifejezés pontos jelentését. Csak arra merek vállalkozni, hogy pár mondatos megjegyzést tegyek az ima „bűnlajstromához”.

Papp Szabolcs gk. pap, athéni apostoli exarchátus

A „jóra való restség”.

Ez a fordítás elég jó. A görög „αργία” a lustaság, a halogatás olyan formája, ami az egész életre kiterjed. Minden lelki erőfeszítés gondolatára úgy reagál: minek?, mi értelme? Kedvetlenség, akídia, tehetetlenség. Sajnos, borzalmasan elterjedt, főként a fiatalok körében.

A „könnyelműség”.

Ez már nem olyan találó. A görög „περιέργεια” az előző bűnnek, a lustaságnak az ellentéte. Alapjelentése a túlzott cselekvés. Valakit minden érdekel, mindennel egyszerre akar foglalkozni, de közben elvész a részletekben. Jelent kíváncsiságot, különösen mások életével, tetteivel kapcsolatban, amihez semmi közünk nincs. Fontos hozzátenni, hogy ez a fajta cselekvési kényszer, túlzott érdeklődés nem a kíváncsiságnak abból a pozitív oldalából ered, ami tudományosan meg akarja ismerni a világot, segíteni akar az embereknek. Hanem ugyanúgy, mint a restség, az ember ürességéből.

A „pénzvágy”.

Helyesebben a „φιλαρχία” hatalomvágyat jelent. Valaki sóvároghat a hatalom után úgy is, hogy egyáltalán nem akar gazdag lenni. A hatalomvágyhoz tartozik, hogy befolyásos legyek, jó kapcsolatokkal rendelkezzek, vagy nélkülözhetetlennek tartsanak. Ehhez a vágyhoz elkerülhetetlenül kapcsolódik az önzés, mások kihasználása és manipulációja.

A „megszólás”.

Itt is többről van szó. Az „αργολογία” a felesleges és kártékony beszédet jelenti. A megszólás ennek csak egy része. A fecsegés, a pletykálkodás, mivel alapvetően a beszéd képességével való visszaélés, soha nem vezet jóra. Csak megsebzi a másik embert és az emberi kapcsolatokat. Néha akár jó szándékkal beszélünk mások hibáiról, például figyelmeztetésképpen. Hiba! Sokkal súlyosabb bűn, mint ahogy az emberek általában gondolják.

az „állhatatosság”.

A görög „υπομονή” alapjelentése a türelem. Tehát az állhatatosság forrása nem a kitartásban való erőfeszítésem, hanem a türelem, amivel elviselem mások gyengeségeit, értetlenségét vagy akár rosszakaratát, ellenségességét. Illetve hogy türelmes tudok maradni a saját magam gyengeségeivel szemben is, ami arra sarkall, hogy ha lelkileg sikertelennek érzem magam, akkor nem elkeseredek, hanem újrakezdem.



A. Sz. Puskin: Ima

Jámbor asszonyok és szerzetesek, hogy áldva

szárnyalhasson szívük egy tisztultabb hazába

s a föld harcaiban szilárdak legyenek,

szerkesztettek imát, meghatót, eleget.

De nekem egyszerű igazságában egy se

oly szép, mint amelyet nagyböjti ünnepekre

olvas fel a pap a gyülekezet előtt.

Ez a leggyakoribb imám: csodás erőt

kapok tőle s vigaszt, javítót, boldogítót:

„Ne ereszd rám, Uram, a háromfejű Kígyót,

vagyis a zsarnokság leskelő szellemét,

az emberszapulást s a tétlen csüggedést!

De add, hogy bűneim mindenkor látva lássam,

testvéremet soha törvénybe ne citáljam,

s elevenítse meg lankadó lelkemet

alázat, türelem, szüzesség s szeretet!”

/Ford.: Szabó Lőrinc/

Legújabb bejegyzések

Templombúcsú

Az idei templombúcsúnkat október 3-án tartjuk. A szertartás után közös ebédre mindenkit nagy szeretettel várunk a templomudvaron, melyhez süteményeket és italokat is hozhatunk, hogy a közös együttlét örömében egymást is megvendégelhessük.

Letölthető szertartások

A szertartások digitális szövegei a  Gödöllői Görögkatolikus Parókia honlapjáról tölthetőek le.

Heti szertartásrend és hirdetés, 2025. április 27.

Hirdetés A héten hétköznap nem végzünk szertartást. Jövő vasárnap, délelőtt, a szertartásokat a szokott rend szerint végezzük: 8-tól Pécelen végzünk Szent Liturgiát. ½ 10-től Rákoskerten utrenyét, majd ½ 11-től Szent Liturgiát végzünk. Kedd este ½ 6-ra várom az...

A jeruzsálemi Szent Láng nagy csodája

A jeruzsálemi Szent Sír templomban minden év Nagy Szombatján (a Nagy Hét szombatján) éjfélkor megismétlődik a Szent Láng nagyszerű csodája, amely megérint, hatással van, megörvendeztet, boldogságot és hitet hoz azoknak, akiknek megadatik az a megtiszteltetés és áldás,...

Fényesheti szertartásrend és hirdetés, 2025. április 20.

Hirdetés, 2025. április 20. Az előttünk álló héten, — folytatva a húsvéti ünneplésünket — hétfőn és kedden délelőtt ½ 10-től utrenyét végzünk, ½ 11-től pedig Szent Liturgiát. Szerdán Diadalthozó Szent György nagyvértanú ünnepe lesz. Ezen a napon is délelőtt ½ 10-től...